Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Környező világ gyerekszemmel, zöldítés a Százholdas pagonyban 
NTP-OTKP-19-0065

A Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által, „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatására” kiírt, nyílt pályázati felhívására 2019 szeptember elején adtuk be a „Környező világ gyerek szemmel, zöldítés a Százholdas Pagonyban” című pályázatunkat. A Tatabányai Kodály Zoltán Óvoda nevében beadott pályázat megvalósítási helye a Micimackó Óvoda.
Óvodánkban már évek óta működnek tehetséggondozó délutáni foglalkozások. Ennek a pályázatnak a keretében a természet iránt erősen érdeklődő, kiemelkedő képességű tehetségígéreteket gyűjtöttük magunk köré. A gyerekek erős és gyenge oldalát egyaránt segítjük. Több tehetséggondozó műhely szakmai anyagát dolgoztuk össze a komplex fejlesztés érdekében. A foglalkozások fő vonulatát a külső világ tevékeny megismerése adja, emellett jelen van a kézművesség, a népi játékok és a drámajáték is. A heti foglalkozások mellé több gazdagító programot terveztünk a sokoldalú fejlesztés érdekében.
Drámajáték segítségével megismerkedtek egymással, kis közösség formálódott. A népi játékok, néptánc segítette az évkör hagyományainak megértését, a külső világ tevékeny megismerése pedig az összefüggések felismerését, megértését. A kézműves tevékenységek pedig mintegy leképezései a magukba szívott ismereteknek, élményeknek.
 

2019 decemberében „karácsonyi ajándékként” kaptuk az értesítést, hogy nyert a pályázatunk

2020 januárjától színesedtek a programok, hiszen innentől már anyagi háttere is volt a projektnek. Gazdagító, élményszerző, ill. lazító programokat szerveztünk a gyerekeknek. Ebben szerepelt a Tatabánya Múzeum és az esztergomi Duna Múzeum interaktív foglalkozása, a Csodák Palotája, a győri Xantus János Állatkert és a tatai Fényes Tanösvény is. Csatlakoztunk Bálint Gazda faültetési programjához is. Nagy szeretettel vártuk az Egészségszínház előadását is Méziről, az "erdő réméről”. Ebből a sok-sok tervből sajnos csak keveset tudtunk megvalósítani a Korona vírus miatt. Karanténba került a programok egy része is.

A pályázati projekt megvalósításának időszaka az eredeti tervek szerint júniusban véget ért volna. A járványra való tekintettel a Támogató meghosszabbította 2020. december végéig. Így szeptemberben újból nekiláttunk, tehetségeket kutattunk, hiszen az előző csoport nagy része elment iskolába. Újra megszerveztük és újra lemondtuk a külső programokat. Egyre jöttek a szigorítások, így a járványügyi előírásokat betartva folytattuk projektünket.
A Covid ideje alatt is szerettünk volna élményeket biztosítani a gyerekeknek, ezért külön-külön, mindhárom érintett nagycsoportban megtartottuk a tehetséggondozó foglalkozásokat. Komposztáló kast fontunk a veteményes ágyásunkra, megfigyeléseket, kísérleteket végeztünk. Kertészkedtünk, ültettünk, egészséges életmóddal foglalkoztunk. Törődtünk a madarainkkal és készültünk az ünnepeinkre. Online lehetőségeket kutattuk fel, hiszen tavasszal mi is így tartottuk a kapcsolatot a gyerekekkel/családokkal. 
Nehéz volt ez az év, de igyekeztük a maximumot kihozni a pályázati projektből, hogy gazdagodjanak a gyerekek. 

DigiMini3 kutatás - A digitalizáció hatása a bölcsődében

Az elmúlt években a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia keretében végzett kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja mi jellemző ezen a téren a bölcsődés korosztályra. Az OkosÓvoda programba bekapcsolódó intézmények kisgyermekekkel foglalkozó szakemberei által vezetett és beküldött megfigyelési naplók által rendkívül nagy méretű és érdekes anyagra tettünk szert, amelyet 2024-ben, a 2023-as naplókkal együtt dolgoztunk fel.

A naplók egyfajta közösségi tudományos (citizen science) program részei, mivel a résztvevő intézmények nevelőit, gondozóit kértük meg, hogy az általunk küldött, egységes formátumú naplóba alkalomszerűen rögzítsék a csoportban látott, tapasztalt, a digitális eszközökkel kapcsolatos élményeiket, és a szabad játék során megfigyelt eseteket.

A hazai és a nemzetközi kutatások szerint is úgy tűnik, már a legkisebbek közvetlen környezetében is sokszor megy a televízió, a szülők a jelenlétükben felveszik a telefont, megválaszolják az e-maileket, és használják a közösségi médiát. 

A DigiMini3 kutatásban a 1-3 éves korosztály digitális környezetével foglalkoztunk. Az eredmények segítenek megérteni, hogy a kisgyermekek hogyan viszonyulnak a digitális eszközökhöz, és milyen hatással van ez a fejlődésükre.

A kutatás célja az 1-3 éves korosztály digitális eszközökhöz való viszonyának, szokásainak feltérképezése természetes helyzetek, a gyermekek bölcsődei szabad játéka, utánzó- és szerepjátékai, elbeszélése alapján; valamint a bölcsődei digitális tevékenység-kezdeményezések típusainak, variációinak feltárása.

A 2021-2023-ban zajlott adatfelvétel során 73 intézményből összesen 123 kutatási napló érkezett be, amelyek összesen 490 információ-egységet: 347 esetleírás-elemet és 143 értékelő reflexiót tartalmaztak.

A természetes megfigyelés után a kisgyermeknevelők a sablonban rögzítették meglátásaikat. A naplók digitálisan, tartalomelemzéssel kerültek (feldolgozásra.

A kutatásban olyan fontos kérdésekre kerestük a választ, mint:

  • Milyen szerepet játszanak a digitális eszközök a kisgyermekek életében?
  • Milyen hatással vannak a képernyők a gyermekek kognitív és szociális fejlődésére?
  • Hogyan támogathatják a szülők és a szakemberek a gyermekek egészséges digitális fejlődését?

 

A kutatás összefoglalója itt érhető el:

https://digitalisgyermekvedelem.hu/digimini3/

Vissza